F&R Dance – Szabad Táncok


Miért F&R Dance?!

A mai rohanó világunkban kevés idő jut arra, hogy mi Nők/Édesanyák figyelmet fordítsunk saját magunkra, érzelmeink megélésére és az “énidőre“. Ezt a mozgásformát azon nőtársaim részére álmodtam meg, akik szeretnének megismerkedni magával a tánccal és szeretnék felfedezni a testükben, lelkünkben rejlő erőt.

Azt, hogy milyen megélni nőiességünket a mozgás szeretetén keresztül, olyan közegben lenni, ahol egymás biztatása és elismerése központi szerepet játszik és mindeközben fejlődni és határtalan önbizalomra szert tenni. Az évek folyamán rengeteg helyen megfordultam és szereztem megannyi tapasztalatot, majd elvégeztem a tánc instruktori képzést. Fontosnak tartom, hogy egy mozgásforma ne csak hatásos legyen, hanem szerethető is.

Az órák vezetett, felépített formában zajlanak. Kezdő és haladó táncosoknak egyaránt ajánlom, mivel itt nem a koreográfiák megtanulása a legfőbb szempont, hanem, úgy elsajátítani a mozgás elemeket, hogy közben jól is érezzük magunkat!


Kedves Táncolni vágyók!


Csekéné Fusz Réka vagyok, három csodálatos gyermek édesanyja és boldog feleség!

3 éves korom óta a tánc varázslatos világában élek. Jazz-balettel kezdtem a pályafutásomat, ahol olykor már magamnak írtam a koreográfiákat, majd 8 éves koromtól Akrobatikus Rock and Roll versenysportban jeleskedtem, ahol táncpartneremmel Világ -és Európa bajnoki címeket szereztünk. Számos neves versenyen vettünk részt kiváló eredményekkel. Kipróbáltam magam a Hip- Hop és modern tánc világában is, kimagasló eredményekkel. Részt vettem táncos videóklip forgatásokon és szerepeltem énekes-sztárok klipjeiben.

Oktattam táncot kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Számomra a tánc az érzések, érzelmek kifejezése a mozdulatokon keresztül.




!!!…Mert a tánc Mindenkié…!!!

Eredmények:
Akrobatikus Rock and Roll Világ-és Európa bajnok
Akrobatikus Rock and Roll Világranglista vezető
Akrobatikus Rock and Roll Világkupa győztes páros
Akrobatikus Rock and Roll Magyar bajnok
Akrobatikus Rock and Roll Országos bajnok
Akrobatikus Rock and Roll Területi bajnok
Akrobatikus Rock and Roll Nyugat -dunántúli bajnok
Akrobatikus Rock and Roll többszörös év sportolója díj
Modern tánc és hip-hop többszörös arany minősítés csapatban
Modern tánc és hip-hop Motivációs Díj


Szolgáltatások:
  • Modern latin jellegű csoportos táncórák
  • Esküvői tánc oktatás
  • Pár nyitó tánca
  • Menyasszony meglepetés tánca a vőlegénynek
  • Vőlegény meglepetés tánca a menyasszonynak
  • Barátok meglepetés tánca az ifjú párnak
  • Táncok betanítása legény -és leánybúcsúra
  • Gyertyafény keringő, éjfél utáni újdonsült házaspár meglepetés tánca
  • EGYEDI személyre szabott koreográfiák betanítása figyelembe véve a párok igényeit
Amikor egy párt készítek fel a Nagy Napjukra figyelembe veszem, hogy az első próbán Mindenki izgatott, még az oktató is, hiszen először állunk egymással szemben, de ahogy elkezdünk táncolni valami varázslatos dolog veszi kezdetét.
Az esküvői nyitótáncok és a meglepetés táncok mindig a lagzi fénypontjai, ezért figyelembe veszem a párok igényeit, mert az izgalom mellett az is látszik, ha egy pár jól érzi magát az adott koreográfiában. Ez a Ti pillanatotok, a Ti napotok, aminek meg kell élni minden másodpercét , ebben pedig én lehetek segítségetekre!
Amennyiben felkeltettem érdeklődéseteket, keressétek bizalommal, hogy személyesen is átbeszélhessük a kérdéseket!